Bár nem vagyok egy kifejezett Trónok harca rajongó (őszintén, egy részt sem láttam), a Szent Klotild kertről az első infó amit ismertem mégis az, hogy a Sárkányok Háza egyik forgatási helyszíne volt.
15. századi szemmel távolinak tűnhet az itáliai reneszánsz szemszögéből egy spanyolországi tengerpartra kertet tervezni és építeni, de szerencsére a későbbiekben ez már könnyedebben megvalósulhatott - erre a csodára is több száz évet kellett várnia a spanyoloknak, hogy területükön tudják, mivel a kertet 1919-ben tervezte Nicolau Maria Rubió i Tudurí.
A tervezés és kialakítás során szerencsére kellően figyeltek a reneszánsz kertépítés egyik legfontosabb elemére, hogy a kert a ház előszobája, így szoros kapcsolatban harmonizál együtt az épített rész, valamint a természet, az élővilág. A növények, szobrok, tereptárgyak már-már zavaróan tökéletesek mind elrendezés, mind karbantartás és ápoltság terén.
A kert számtalan pontjáról lenyűgöző látványt nyújt a Földközi-tenger, valamint a kertben elhelyezett épület tervezésénél is fontos szempont volt, hogy tökéletes kilátást nyújtson a tengerpartra. A reneszánsz kerteket többnyire lejtős területeken alakították ki, de ahol a terület adottságai erre nem voltak megfelelőek, a sík területeken is lépcsőzetes megoldásra törekedtek és alakítottak ki lejtőket.
A szintkülönbségeket lépcsőkön lehet leküzdeni, egyre közelebb és közelebb kerülve a tengerhez, valamint annak látványához.
És akkor el is értünk a ponthoz, amiért kattintottál :)
A kert aljához érve egy padokkal körberakott tisztáson tárul elénk a Platja de sa Boadella. A strandot két részre osztja egy vízbe nyúló szikla, és amíg tenger felől nézve a jobb oldalán családok pihennek a legnagyobb nyugalomban, a bal oldali részen nudista strand működik, a szélén egy sziklákkal határolt kis öböllel, ahol a nudista strand vendégei sem tudják, hogy épp mi történik - erről értelemszerűen nem kerül most ide fotó.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.